Hiszen azt éli meg, hogy itt még a felnőttek sem tudnak irányítani, nem tudják őt megvédeni, nincs biztonságban, ezáltal a világ félelmetessé válik számára. A későbbiekben ezeket a negatív gondolatokat, negatív érzéseket nehéz elengedniük, és a tini, s később a felnőtt életüket fogják nehezíteni. S lám, a gyerek lelkének a védelme volt a cél, s mégis azt értük el, hogy szorongóvá, testi tünetekkel rendelkezővé (szomatizáló), vagy magatartászavarossá váltak.
A "liberális nevelés" álcája alatt futó laissez fair nevelés pont az ellenkezőjét éri el, mint amit a szülők szeretnének. A fentiekben már olvashatták, hogy a gyerek lelkének védelme sem sikerült ezzel a szabados elvű neveléssel. Emellett a liberális, vagy demokratikus nevelés célja az lenne, hogy a gyerekek megtanulnak bizonyos keretek között lenni, önmagukat kifejezni, képesek az önkontrollra, de ezt mégsem egy kényszer jellegűen, a távolságtartó, autoriter "parancsára", hanem szeretetteljes légkörben, elfogadó figyelemmel. Így lehetőségük van kreativitásukat, egyediségüket is megélni, és örülni, mozogni, játszani, vagyis gyereknek lenni. Tényleg fontos, hogy a gyerekek lelkére vigyázzunk, de ezt nem a szabályok elhagyásával érjük el, hanem a szoros kapcsolattal, a szabályok értelmezésével, s így szép lassan kialakulhat a gyerekekben egy belső szabályrendszer, értékrendszer. Ebből a nézőpontból már nem is tűnik olyan szörnyű szónak ez a fegyelmezés!
Nézzük gyorsan még meg, hogy mit mond erről Gary Chapman (Családi Összhangzattan. Bp. 2005. Harmat), aki szintén azt vallja, hogy az utóbbi években a nevelési elveknek csak az egyik végét fogtuk meg. Ugyanis két alappillére van a nevelésnek. Ha megnézzük a görög szó eredeti jelentését, az elmébe építést (szabályok, értékek elsajátítása), arra figyelmeztet minket, hogy egy részről fontos a fegyelmezés, más részről azonban a gondozás. A modern kultúrában az egyikre helyezzük a hangsúlyt, s így háttérbe szorul a másik, pedig a kettő együtt éri el a megfelelő célt. A szavak túlhangsúlyozása, a túlmagyarázás, és emellett a cselekvéses szintű fegyelmezés elhanyagolása vezet a fent már emlegetett "hisztis kiskirály/kiskirálylány"-hoz. Hiszen mikor már a gyerek nem reagál a szép szóra, a szülő pedig eszköz nélkül inkább kiabál, ingerült, akkor pont ezt a viselkedési módot tanítja meg gyerekének, s így jutunk el a hisztiig.
